Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Zalamerenye épített értékei


Zalamerenye szépen gondozott település, épített értékei közül érdemes megemlíteni a következőket: az 1760-ban épült barokk stílusú római katolikus templom, az "Ótemető" amely a község régi sírkertje 19. századi és régebbi sírkövekkel, a Pálos malom, amely egykor a pálos rend tulajdonába tartozó vízimalom volt.
Fontos megemlíteni a községbe vezető út mentén található régi gémeskutat, valamint a faluházat.
A paplak és a káplánlak a 18. században épült parókia magántulajdonában van.
A település épített emlékei közé sorolható a "Kastély", amely most éppen eladó.
Említést kell tenni a falu központjában található "Hősi szobor"-ról, amely az első és második világháború merenyei áldozatainak állít emléket, valamint a Millenniumi emlékparkról, melyet a 2000. évben hoztak létre.

A Pannonhát Tájpark 2005 augusztusában alakult 27 dél-zalai település részvételével, azzal a céllal, hogy fellendítse a térség turizmusát, bővítse és összehangolja a turisztikai kínálatot, bemutassa az adott település főbb látnivalóit.
Az itt felsorolt épített értékeken kívül számos szépen karbantartott és felújított régi házat is láthatunk még a faluban.

A képeken látható római katolikus templomról a következőt találjuk a műemlékjegyzékben:


R. k. templom (Szent Mihály)
Kossuth u.
hrsz.: 154/1
barokk
1760

A település dísze a központban található, dombon álló, egyhajós, keletelt, poligonális szentélyzáródású templom, nyugati homlokzata előtt toronnyal, a hajó felett nyereggel, a szentély felett kontyolt nyeregtetővel, a szentély északi oldalához csatlakozó sekrestyével. További jellemzője a csehsüveg boltozatos hajó, a negyedgömb boltozatú szentély, a hajó bejárati oldalán levő karzat. A falképeket 1962-ben Károly Gyula készítette. Festett üvegablakai a 20. század elején készültek. Berendezése jellemzően 19–20. századi: főoltár, szószék, mellékoltárok 18. század második feléből, későbbi oltárképekkel. Az orgona Országh Sándor munkája, melyet 1886-ban alkotott. A templom 1760-ban épült.

Zalamerenye központjában található a polgármesteri hivatal és egy régi tűzoltófecskendő. Ebben az épületben kap helyet a könyvtár, amely 2008. március 14-én pénteken 15:25-kor nyílt meg, s amelyet a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár működtet, Zalamerenye Önkormányzata megbízásával, a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása keretében.


Az első világháborúban elesett hősi halottak emlékét idéző emlékművet a polgármesteri hivatal előtti buszmegállót körülölelő parkosított részben állították fel, melyet a második világégésben elesettek nevével kibővítettek. (A bal oldali képen látható.) Jobb oldalon a 2000-ben átadott Millenniumi emlékparkban található faragott emlékműről láthatunk egy fotót.

Szintén a Millenniumi emlékparkban található faragott emlékműről láthatunk egy fényképet, amelyet 2003-ban Lécfalva, Zalamerenye testvértelepülése avatott fel.

Honlapunkon csak a legfontosabb, több forrásban is azonosan közölt adatokat említjük. Tematikus linktárunkban további információkat, leírásokat találhatnak.

 
/1